A novial
A viszonyszavak
A viszonyszó összefoglaló kifejezést használom a határozószavak, elöljárószavak és kötőszavak közös megnevezésére, minthogy ebben a három szófajban olyan sok a közös, hogy jobb őket együtt kezelni. Az elöljárószavak nevezhetők “vonzatos határozószavaknak”, minthogy vonzatként álló főnevekkel és névmásokkal járnak együtt. Azok a kötőszavak, amelyek alárendelt mellékmondatokat vezetnek be, voltaképpen olyan határozószavak (elöljárószavak), amelyek egy tagmondatot vesznek vonzatként. A többi úgynevezett kötőszó (pl. és) egyszerű viszonyszó, amely szavakat, illetve mondatokat kapcsol össze.
Nincs szükség arra, hogy a viszonyszavaknak, vagy azok egyes csoportjainak jellemző végződése legyen. Még az eszperantó sem érvényesíti az -e végződést minden határozószó, illetve az -aŭ végződést az elöljárószavak esetén. Így tehát megtartjuk az azokban a nyelvekben alkalmazott alakokat, amelyekből, többek közt, az alábbi viszonyszavak származnak:
- nun ‘most’
- nur ‘csak’
- preske ‘majdnem, csaknem’
- quasi ‘szinte, majdnem’
- bald ‘hamar(osan), nemsokára’
A gyakorlatunkat követve különbséget teszünk a kérdő quand ‘mikor?’ (a. when?, n. wann?, fr. quand?) és a vonatkozó kand ‘amikor’ (a. when, n. wenn, als, fr. quand, lorsque) névmások között: kand lo departad, lo non dikted quand lo sal veni retro ‘amikor elment, nem mondta meg, hogy mikor fog visszajönni’; és ezekhez szabályosan képezzük a tand ‘akkor’ (a. then, n. dann, damals, fr. alors) mutató névmási formát.
E ‘és, meg’. Nem célszerű ismételt e ... e alakban alkalmazni ‘mind ... mind, is ... is’ jelentésben. Az angol both ... and fordulat, amelyet a skandináv nyelvek is ismernek (dán både ... og, vö. még n. sowohl ... als), előnyösebb, mivel azonnal felkészíti a hallgatót arra, hogy mi következik. Ezért az et ... e kifejezést javaslom: me vidad John, e et lon fratro e lon patro esed dar. Nus et audid e vidad lo. La montrad a nus et sen patro e matra (ez utóbbi esetben az e ... e kétértelmű lenne).
Hasonlóképpen o ‘vagy’, od ... o ‘vagy ... vagy’ (az od-hoz vö. n. oder); ni ‘sem’, nek ... ni ‘sem ... sem’.
Ma ‘de’ (fr.-ol.-sp., emlékeztet a sk. men, holland maar szavakra).
Tamen (lat.) ‘mégis, mindamellett’ – a legtöbb nemzetközi nyelvben használatos, minthogy az élő nyelvek nem kínálnak megfelelő alakot (vö. malgreu, Az elöljárószavak).
Or a franciához hasonlóan az érvelés új elemét vezeti be (m. ‘pedig, noha; s, nos, tehát; s mivel’): lo dikte ke lo non esed dar; or me self vidad lo dar; dunke lo mentia ‘azt mondja, hogy ő nem volt ott; noha én a saját szememmel láttam őt ott, tehát hazudik’.
Dunke (ol. dunque, fr. donc) ‘tehát, ennélfogva, következésképpen’.
Den (n. denn) ‘mert, mivel’; nincs szükség a latin nam-ig visszamenni, mivel a n. denn teljesen egyértelmű (már Pirrónál is den volt): lo mus ha es dar, den me vidad lo.
Kom (fr.-ol.-sp.) ‘mint’: kom li presidanto me konsidera li afere kom finat. On representa lo kom avaro (a miser). Exept si vus deveni kom mikri infantes. Autores kom Shaw (kom exemplim Shaw). Kom yuno lo vivad in London. Kom me ha ja dikte. La viva kom anteu – kom la ha omnitem fa (= samiman kam la ...). – Kom ministro lo dikte ‘miniszterként (= miniszteri minőségében) azt mondta’; ez utóbbi, ha szükséges, pontosabban úgy is megfogalmazható, hogy esenti ministro vagy kom esenti ministro.
A fokozás c. fejezetben már említettük a tam mutatószót és a kam kötőszót. További példák: tam bon kam novi ‘olyan jó, mint egy új’. Tam bald kam posibli ‘amint lehet’ (vö. a. as soon as possible). Lo marcha non tam rapidim kam in sen yuneso. Kom home lo es tam grandi kam kom poete (= egalim grandi). Tam mikri ke on pove apene vida lum ‘olyan kicsi, hogy nehezen látható meg’. Tum es tam plu surprisivi pro ke ... ‘ez annál (is) meglepőbb, mivel ...’. Kam plu oldi, tam plu stupid ‘minél öregebb, annál butább’. Kam plu on vida lo, tam min on estima lo.
A megfelelő kérdő névmás a quam: quam oldi ‘milyen öreg/idős?’ Quam multum = quantum. Qualim me pove sava quam oldi lo es? ‘Honnan (hogyan) tudhatom, hogy ő milyen idős?’
Anke (ol.) ‘is, szintén’: anke me dikte ‘én is mondom’; me anke dikte vagy me dikte anke ‘én azt is mondom’; anke me non dikte vagy me anke non dikte ‘én sem mondom vagy én sem azt mondom’.
Ankore (fr.-ol.) ‘még’: lo es ankore maladi ‘ő még beteg’; lo ha non ankore ariva ‘még nem érkezett meg’. Lo es richi, ma lon fratro es ankore plu richi ‘ő gazdag, de a fivére még gazdagabb’.
Preske (fr.) ‘majdnem, csaknem’.
Apene (fr.-sp.-ol.) ‘alig’ (= preske non).
Even1 (a.) ‘sőt, még’: az even és a self átvétele az ido mem (fr.) és ipse (lat.) helyett azért előnyösebb, mert olyan szavakat kapunk, amelyek egyrészt néhány millióval több embernek ismerősek, másrészt egyértelműek, miközben a mem a franciául beszélőkben azt az érzetet kelthetné, hogy használhatják a nov. self ‘(ön)maga’ (fr. lui-même) és nov. sami ‘ugyanaz’ (fr. le même) értelmében.
Erste (n.) ‘nem ... előtt; nem előbb, mint; csak
Jus ‘éppen (most / az előbb), pár perce’ (az eszperantóhoz és az idóhoz hasonlóan megkülönböztetjük a justi ‘helyes, megfelelő’, justim ‘helyesen’ szavaktól).
Sat (lat., de vö. satisfaction ‘kielégülés’) ‘elég’: sat boni ‘elég jó’; sat multi tempe ‘elég sok idő’.
Tro (fr.) ‘túl (sok)’: tro tardim ‘túl későn’. La parla tro ‘túl sokat beszél’.
Plu, min: l. A fokozás c. fejezet. A plus ‘tovább(á), azonkívül, ráadásul, és még’ összetételekben: non plus ‘soha többé’; nulum plus ‘már nem, többé nem; semmi más, más semmi’. (Du plus tri. Mil yares e plus.) Tre ‘nagyon’: tre bon.
Ke ‘hogy’ kötőszó: me dikte ke tum es ver; a szókezdő k a többi vonatkozó (tagmondatot bevezető) névmáshoz köti. Elöljárószavakkal összetételeket ad: pro ke, sin ke stb. L. Az elöljárószavak.
Si (fr.-sp.-lat. si, ol. se) ‘ha’; si non ‘ha(csak) nem; kivéve, hogyha’; si nur ‘hacsak; bár; csak, ha’.
Quasi (lat.-ol.-sp., de gyakran használatos más modern nyelvben is) ‘szinte, majdnem’: lo akte quasi lo es (esud) maestro. Gyakran ige nélkül áll: lo es quasi patro a me (‘olyan, mintha’). Komunisme es quasi religione.
Ja ‘már’ (fr.-ol.).
Ya (n.-sk.) ‘hiszen, valóban, igazán’ (kijelentés megerősítésére vagy egy tény elismerésére): vu non besona dikte tum; me ya savad lum ja ‘nem kell ezt elmondanod nekem, hiszen én már tudtam’. Atente! Ma me ya atente ‘Figyelem! Hiszen én figyelek’.
Yes (a.) ‘igen’.
No (a.-fr.-ol.-sp.) ‘nem’ (egész mondat tagadására; egy mondatrészt a non szócska tagad, l. alább).
A legtöbb tervezett nyelvben a ne használatos általános tagadó határozószóként; ezen egyöntetűség ellenére a ne nem a legjobb alak, amit választhatunk. Amint kimutattam egy külön kötetben (Negation in English and other Languages, Acad. of Copenhagen, 1917), a természetes fejlődés sok nyelvben oda vezetett, hogy feladják az egyszerű ne alakot, amely túl könnyűnek, súlytalannak érződik, és túl kevéssé alkalmas azon nyomaték kifejezésére, amelyet az ellentét igényelne. Így a ne-t testesebb alak váltotta fel: non a latinban, not az angolban, nicht a németben, ikke a skandináv nyelvekben, ne ... pas a franciában, amely a mindennapi beszédben hajlamos ne nélküli pas-vá válni. Ezért jobb a testesebb non alakot használni, amely sok országban ismert az olyan szavakból, mint a nonszensz, nonkonformista. Ez az általános tagadószó az olaszban, és széles körben használatos a franciában: nonobstant, non seulement stb., az angolban: non-existent, non-collegiate, non-alcoholic stb., amelyhez hozzátehető az a. none-the-less, none too soon is, jóllehet ez utóbbiak etimológiája és magánhangzójának kiejtése eltérő.
A non használatos előtagként is, l. Az előtagok c. fejezet: nonrational ‘irracionális’; nonnesesarieso ‘szükségtelenség, valami szükségtelen volta’ (jobb mint az ido neneceseso) stb.
Szükséges, hogy legyen egy eldöntendő kérdőszócska azon mondatok bevezetésére, melyek élén nem áll olyan kérdő névmás, mint ki? mi? mikor? hogyan? – más szóval azon mondatokéra, amelyeket a Philos. of Grammar c. művemben nexuskérdéseknek neveztem, és amelyekre általában igennel vagy nemmel felelnek2. A fordított szórend a hátravetett alannyal (mint az a. Are you ill?) nem használható jól a nemzetközi segédnyelvekben; valamint nyilvánvalón, hogy a legjobb, ha egy és ugyanazon viszonyszót használjuk az egyenes és függőkérdésekben (mint m. Vajon eljössz? ~ Azt kérdeztem, vajon eljön-e.) A nehézség abban van, hogy olyan viszonyszót találjunk, amelyik egyszerre természetes és egyértelmű.
Zamenhof a lengyel anyanyelvének czy szavát vette át, csak az alakját változtatta ĉu-ra. Az ido a távoli szanszkritban találta meg a ka szócskát, amelyik azonban úgy tűnik, a szanszkritban nem teljesen ilyen módon használatos. Meg lehetne említeni, hogy a japán is ismer egy ka alakú kérdőpartikulát, csak az a mondat végére kerül (Edwards: Ét. phon. de la L. Jap., § 135); a finnben szintén van egy -ko, -kö kérdő simulószócska (vö. m. -e). Az occidental az a. if szót használja függő kérdésekben; de ez nem jó, mivel feltételes kötőszóként is értelmezhető. A (hátravetett) orosz -ли (-li) nem jöhet szóba.
Azonban van egy szó egy jól ismert nyelvben, amely szerintem kielégíteni látszik a követelményeket: ez a n. ob. Ez eredetileg függő kérdésekben volt használatos (Wer weiß, ob er kommt ‘Ki tudja, hogy ő jön-e’), de manapság meglehetősen gyakran használatos egyenes kérdésekben is (Ob er kommt? ‘Vajon jön?’). Azt javaslom, hogy a novialban ugyanezt a szót használjuk mindkét helyzetben: Ob lo veni? ‘Vajon jön?’ Que sava ob lo veni? Még kétszer kitéve is használható (ahogy Zamenhof használta a ĉu ... ĉu-t) az alternatívák jelölésére (az idóban a latin alapján sive ... sive, m. akár ... akár), mint Goethe “Er liest es jedem froh und laut, Ob es uns quält, ob es erbaut!” mondatának visszaadásakor: Lo lekte lum a chake lautim joyosi, ob tum jena nus, ob tum edifika nus. Ob vu silentia, ob vu parla, on sal blama vu ‘akár hallgatsz, akár beszélsz, kárhoztatni fognak téged’.
A fordító lábjegyzetei
1 A reformált novialban Jespersen a mem szót választotta mégis az even helyett, vö. Javított novial, 4. § Hangsúly.
