Novial

A nyelvtani szám

A főnevek, melléknevek és névmások többes számának képzésére Zamenhof az eszperantóban a -j betűt vezette be, és ezzel megteremtette az olyan sokat kritizált kifejezéseket, mint ĉiuj tiuj bravaj homaj agoj ‘mindezen bátor emberi tettek’ stb., tárgyesetben ĉiujn tiujn bravajn homajn agojn. Ez az eszköz nem egy élő nyelvből származik, ellenben egyfajta prototípusa az ógörögben található. Ha az élő nyelvek között szeretnénk megtalálni a többes szám jelét, figyelmen kívül hagyhatjuk az -r-et, amelyet a skandináv nyelvek használnak bizonyos mértékben, az -e-t, amely a németben és a skandináv nyelvekben található, az -en-t, ill. -n-et, amely meglehetősen gyakori a németben és a hollandban (ámbár az utóbbi nyelvben általában néma); így a választék az -i-re és az -s-re szűkül. Az -i végződés gyakori az olaszban és az oroszban, ahonnan az angolba is bekerült néhány kölcsönszóban: banditi, большевики (bolseviki). Ezt a végződést alkalmazta az ido (elhagyva az egyes számú főnévi végződést, így homi lesz a homo ‘ember’ szóból), ennek oka kettős: egyrészt a magánhangzós végződés azért volt szükséges, hogy az (eszperantó) -n tárgyrag hozzáadása lehetséges legyen, másrészt az s-es végződések az eszperantóhoz hasonlóan igealakokat képeznek. De bárki más, akinek a választását ez a két érv nem korlátozza, biztosan az -s-t részesíti előnyben, minthogy ez sokkal nemzetközibb, lévén ez a többes szám szabályos jele olyan fontos nyelvekben, mint az angol, a spanyol, a portugál (és az írott francia), amellett, hogy növekvő számban használatos a németben (Kerls, Autos, Jungens) és a hollandban.

Példák az -s jel előtti különböző magánhangzókra: home ~ homes, homo ~ homos, homa ~ homas, temple ~ temples, kasu ~ kasus, alkali ~ alkalis.

Ugyanez a szabály vonatkozik a “primer” szóként (vagyis főnévként) használt melléknevekre is: bones, bonos, bonas ‘jók, jó férfiak, jó nők’, és a főnévi névmásokra is: omnes ~ omnos ~ omnas, altres ~ altros ~ altras; tes ‘azok’ valamint tos hn., tas nn. stb.

Még a személyes névmások is, amelyek más tervezett nyelvekben többé vagy kevésbé szabálytanok, itt gyönyörűen szabályosak: vu ‘te, ön’, vus ‘ti, önök’; les ‘ők’ valamint két, nemek szerinti alakja: los és las. Az egyetlen szabálytalanság az első személyben található, ami igazolható azzal, hogy a “mi” nem “több én”-t jelent, hanem “én + más valaki(k)”-(e)t, ezért me ‘én’, nus ‘mi’. (Ha egy király valaha novialul beszélne, használhatná a nu-t a nus egyes számú formájaként, mint “pluralis majestatis in singulari”, azaz egyes számú királyi többest.)

A “szekunder” szavak (igei állítmányok, valamint állítmánykiegészítők) soha nem veszik fel a többes szám jelét: li altri femas esed oldi ‘a többi nő idős volt’.

MEGJEGYZÉS — Zamenhof nagyon helyesen ugyanazt a végződést rendelte a határozott névelőhöz, mint a melléknevekhez: la bona, de azt is érezte, hogy tarthatatlan lenne a melléknevek módjára ragozni (lajn bonajn homojn stb.), ezért a la-t változatlan alakúvá tette. Az ido következetesebb volt, és a mellékneveket sem ragozza (la bona homi). Az idónak azonban a “főnevesedett melléknevekkel” akadtak nehézségei, ezért megteremtették a határozott névelő ragozásának szerencsétlen eszközét: le bona többes szám, lo bona semlegesnem.

Határozatlan szám – Egy japán idista mondta egyszer nekem, hogy honfitársai (valamint a kínaiak is) hiányolják a javasolt nemzetközi nyelvekből azt az alakot, amely sem egyes, sem többes számra nem utal, vagyis a nyelvtani számot határozatlanul hagyja. Most a novialban egyszerű lesz ilyen alakok képzése azáltal, hogy egyszerűen elhagyjuk a végmagánhangzót, így a hom jelentése ‘ember vagy emberek’. Ez különösen hasznos lehet, amikor általános értelemben beszélünk valamiről (vagyis az egész fajról, csoportról), pl. leon es cruel, amely helyett egyaránt állhat ‘az oroszlán kegyetlen’, illetve ‘az oroszlánok kegyetlenek’. Figyeljük meg továbbá a következő mondatokat, ahol használhatjuk a határozatlan számot: Hir vort manka ‘Itt egy vagy több szó hiányzik’, Me non pove ama hom kel non estima me ‘Nem szerethetek egy olyan embert (olyan embereket), aki nem értékel engem’, Les vadad a hem ‘Hazamentek (vagyis mindegyik a saját otthonába, vagy együtt a közös otthonukba)’. Mégis úgy sejtem, hogy az európaiak és az amerikaiak nagyon takarékosan fogják használni ezt a határozatlan számú alakot. A se (n. sich) visszaható névmás használatakor a mondat alanya már utal a nemre és a számra, így ennek kifejezése a névmáson már nem szükséges: lo admira se ‘ő (egy férfi) csodálja magát’, la admira se ‘ő (egy nő) csodálja magát’, les (los, las) admira se ‘ők csodálják magukat’.

A ragozhatatlan névelő és az állítmánykiegészítők szintén a határozatlan szám példájaként hozhatók fel.